A Dryvit Profi Kft. 2005-ben alakult, teljes egészében magyar tulajdonú vállalkozásként. Székhelyünk Debrecenben található, amit 2018-ban a Financial Times a Jövő európai városának választott.

Az elmúlt 14 évben végzett munkánkkal megalapoztuk a cégünkről alkotott képet és a Dryvit Profit, mint márkát. Az évek során intenzív fejlesztésbe kezdtünk, minek köszönhetően egyre több és nagyobb volumenű projektet tudtunk megvalósítani határidőre, referencia értékkel.

Mára a Dryvit Profi az Astron Buildings Systemmel – Európa legnagyobb acélcsarnok gyártójával – együttműködve világszínvonalú előregyártott acélszerkezetű épületek, parkolóházak tervezését és kivitelezését tudja partnerei számára nyújtani.

Megrendelőink és a szakmai zsűri munkáinkat, továbbá mind fizikai és mind szellemi dolgozóinkat folyamatos elismerésben részesíti. Cégünk az Opten Kft. minősítése alapján az üzleti élet egyik legmegbízhatóbb szereplője. 2015-ben és 2017-ben pedig építőipari mesterdíjjal tüntettek ki minket Hajdú-Bihar Megyében.

2017-ben cégünk a megbízóink, partnereink és a nagyközönség szavazatai alapján az „Év gazdasági szereplője Debrecenben” címet nyerte el.

Tevékenységeink az építőipar szinte minden ágát lefedik a mélyépítéstől a magasépítésig, és a munkánk nem ér véget az épület átadás-átvételével, komplex épületüzemeltetési szolgáltatás palettánkkal tudjuk garantálni, hogy az általunk létrehozott értéket hosszútávon meg tudjuk őrizni.